A ma zsidóságnak nevezett közösség (askenazi)nem vallási, pusztán csak politikai közösség. (cionizmus) Ők a kazár zsidók.
A kazárság csupán egy népcsoport, mint bármelyik másik nem zsidó faj, nép a világon, amely a 8. sz.-ban felvette a zsidó "hitet". Nem Isten által kiválasztottak, őseik soha nem éltek a Szentföldön. (az eredeti zsidók szefárdként ismertek és összehasonlíthatatlanul kevesebb a létszámuk mint az askenáziknak)
Ők maguk genetikailag kazárok. Nem semiták. vagyis nem létezik, nem létezhet velük szemben antiszemitizmus. Értelmetlen. Annyira nem semiták, hogy a ma élő egyetlen nagy létszámú semita faj ellen háborúznak jelen pillanatban is, az Egyesült Államok haderejét felhasználva, a közel-keleti arabvilág ellen. Elpusztítva egyben az emberiség bölcsőjének történelmi emlékeit, előkészítve az új történelem írást.
A zsidóság 95%-át kitevő kazárok (cionisták) "hitének" semmi köze, az összes többi világvallásban, ugyan más formában, de megtalálható Igaz Istenhez.
A XXI. század legelején teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a (kazár) zsidó "vallás", ha létezik ilyen, áll legtávolabb Istentől, ráadásul annak háttal. Egyszerre háborút folytatva, (a volt Kazár birodalom és Európa területén) a két legjelentősebb, és egyben leggazdagabb világvallással, civilizációval a kereszténységgel és az iszlámmal.
http://www.youtube.com/watch?v=Ed03N_rz5-Q
Tags: benjamin freedman zsidó cionista amerika palesztína világháború németország anglia franciaország magyarország